2005. május 8. A Szentlélek templom lapja Húsvét 7.
Vasárnapja
Tartalom
Vasárnapi Szentírási szakaszok
Elmélkedés
Krisztus
más világba ment
Más
világba, egészen másba. Az ember a föld szülöttje, világa ez a föld s ez a
naprendszer; érzékei e világ benyomásai; fogalmait érzelmek, ösztönök,
hangulatok színezik. Ô e világ exponense, funkciója, ô a rezgô fóliája. E világ
nyelvét beszéli, érzelmeit, igényeit, reményeit érti. De van más világ is. Ha
majd kiszakadunk érzékiségünk kategóriáiból s a földgömb s a csillagok ködbe
vesznek; ha az éterrezgés nem lesz többé szín, s ha a hang nem üti meg
fülünket; mikor a valóság az érthetôség mély, isteni fényében mutatkozik majd
be: akkor megismerjük azt a másik világot. Mily látás lesz ez, mily szemlélet!
Mily életfakadás s mily világfölényesség és uralom! Lelkem új energiái ébrednek
majd a lét ez új tavaszában! Mint ahogy a gyermekben kifejlôdik az öntudat
csodálatos világa: úgy bontakoznak ki a kiköltözött lélekben is az örök élet
mélységes világai.
,,Atyám házában sok lakóhely vagyon'' (Jn 14,2). A mi
városunk s házunk az, ahol otthon vagyunk, ahová belenôttünk. Az anyagi lét
korlátaiból kikelve pedig más házunk, más fogalmaink, más vágyaink, más
ízlésünk lesz. Áthatolunk a léten, elmerülünk nagyságába s szépségébe, s Istent
magát s teremtését szemlélni fogjuk. Minden fűszál, minden levél extázisba
ragad, mert telve lesz Istennel s keze remeklésével. A földön túl a sok csillag
,,mansiones multae'' [sok lakóhely]. Az ember most csak sejti e teremtéseket,
azután élvezi majd. Földünkrôl fölnézünk a lelkek úszó szigeteire.
Mily titok a lelkem, akárcsak az évülô gyökér a téli
avarban, vagy a mag téli álmában! Lekötött szellemi világ vagyok, mely egykor
fölszabadul, s színeivel, világosságával, vonalainak harmóniájával, bájával
halhatatlan, szép életet párosít. Ez értelemben is igaz, hogy elásott kincs,
ismeretlen gyöngy a lelkem. Mikor jövök, mikor lépek eléd, Istenem? Mikor
indítod meg bennem ezt a csodálatos metamorfózist, hogy földibôl égi legyek?
Jöjj, Úr Jézus! Erôsen dolgozom, hogy a föld ne rontsa el az eget bennem! (
Prohászka: ÖM, 7:390; 146)
+
Mennyország
Szívünk
verésével halkan Hozzája verôdünk. -- Önmagát, kinél jobb, nagyobb semmisem
lehet, önmagát ígérte! -- Szombatunk, melyre nem jô este, hanem az Úrnak napja,
miként amaz örök nyolcadnap, melyet Krisztus föltámadása szentelt meg, nemcsak
lelkeknek, hanem testeknek is örök nyugalmát elôre példázva. -- ,,Odatúl majd
látunk'' és szívünk örvend. -- De ô (Izajás) nem mondja, mit látunk. Mit hát?
Ugye csakis Istent! -- Ô leszen végcélja minden vágyainknak, Ô, Kit majd vég
nélkül szemlélünk, unalom nélkül szeretünk, fáradtság nélkül ünnepelünk. -- Ott
nyugoszunk és csodálkozunk, csodálkozván szeretünk; ott szeretünk és
magasztalunk. Ím ez lészen ott végül is végtelen. Hisz mi más is a mi
végcélunk, ha csak nem: megérkezni Annak országába, kinek sosem lesz vége. (Sz
Ágoston: Isten Városa)