2006. július
Olvasmány: 2Kir 4,42-44
Majd odajött egy ember Baálsálisából, és zsengéből való
kenyereket hozott az Isten emberének: húsz árpakenyeret s friss gabonát a
tarisznyájában. Erre ő azt mondta: ,,Add oda a népnek, hadd egyen.'' A szolgája
erre azt felelte: ,,Mi ez ahhoz, hogy száz ember elé adjam?'' Ám ő ismét azt
mondta: ,,Add csak oda a népnek, hadd egyen, ezt üzeni ugyanis az Úr: ,,Esznek
is, marad is.'''' Odatette tehát eléjük, s ettek, s maradt is, az Úr szava
szerint.
Szentlecke: Ef 4,1-6
Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban,
éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban,
szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek
megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek,
amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a
keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent
áthat, és mindenben benne van.
Evangélium: Jn 6,1-15
Mindezek után Jézus Galilea, azaz
Tibériás tengerén túlra ment. Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket,
amelyeket a betegeken művelt. Jézus fölment a hegyre, és leült ott
tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte
szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, megkérdezte Fülöptől:
,,Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?'' Ezt pedig azért mondta, hogy
próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp azt felelte neki:
,,Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés
jusson.'' A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt: ,,Van
itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?'' Jézus
erre azt mondta: ,,Telepítsétek le az embereket!'' Sok fű volt azon a helyen.
Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig fogta a
kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból
is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak:
,,Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!'' Összeszedték
tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét
kosarat töltöttek meg. Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt
mondták: ,,Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!'' Amikor Jézus
észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét
visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Áldott az asszonyok között
Mentél, amerre húzódott az ösvény
Galileának napaszalta földjén.
És kivirágzott lépteid nyomán
A bokavérző Hegyes Tartomány.
A sziklák istenverte szurdokán
Tejarcú rózsát hajtott a bogáncs,
A kősziklából csorgó méz fakadt,
A ciszternákban élővíz patak.
S a porszemecskék, míg sarúdra lestek,
Tücsök módjára muzsikálni kezdtek.
Karjaid összefonva kebleden
Mentél s mosolyogtál édesdeden.
Mérhetetlenül mély volt és komoly
És mondhatatlan édes e mosoly.
Mentél. Fölötted a hallgatag égbolt.
A csepp angyalok, mint a rendelés szólt,
Elkuporodtak a sziklák közébe
Ujjacskáikat ajakukra téve.
A titokzatos Hang is hallgatott,
A Lélek, aki megárnyékozott,
És néma volt még Ô is, az Egyetlen,
A szíved alatt élő Érthetetlen.
Mentél, magad, és nem sejtette senki
A titkot, amely a mindent belengi.
Erzsébet sem, a meghitt asszonytestvér,
Még az sem, aki árva tűzhelyednél
Virrasztja jöttöd, az Elgyűrűzött:
Hogy áldott vagy az asszonyok között.
Sík Sándor (K.B.A-né küldte)
''Tud-e Isten asztalt teríteni a
pusztában?'' (Zsolt 78,19)
– kérdezte
a hitetlen választott nép a pusztai vándorlás során, és az Úr megmutatta, hogy
tud. Ahogy az Úr jóllakatta a választott népet a pusztában, úgy Jézus is
megvendégeli őket ezen az elhagyott helyen. Jézus kérdése: ''Honnan veszünk
kenyeret, hogy ehessenek?'' (5.v.) költői kérdés, ennyi ember számára sehonnan
sem lehet ott kenyeret szerezni. A kérdés inkább csak azért hangzik el, hogy a
válaszban az is elhangozhassék, hogy lehetetlen. Nem egyéb, mint a csoda
bevezetése, hogy kiderüljön a szükséghelyzet.
Jézus
liturgikus mozdulatokkal szaporítja meg a kenyeret, megáldja, de nem töri meg,
mint az utolsó vacsorán. Eltérően más csodáitól, ez az ajándékozó csoda emberi
közreműködéssel történik: szükség van hozzá a fiú öt árpakenyerére és két halára,
és szükség van a tanítványokra, akik letelepítik az embereket és elkezdik
osztani a kenyereket és halakat. Az ő kezükben történik a csoda, a kenyér és
hal nem fogy el, míg ötezer embernek ki nem osztják, szükségleteiken felül,
hiszen tizenkét kosarat töltöttek meg a maradékkal. A felülmúló szeretet csodája.
A kenyérszaporítást követő eucharisztikus beszéd a kenyérszaporítás csodájának
magyarázata, és úgy mutat Jézusra, mint az élet kenyerére.
Kenyérszaporítás és az eucharisztia
Ahogyan még ma is számunkra természetes,
hogy az élet nagy eseményei, a születés-keresztelés, házasság, halál, hivatali
előmenetel, vagy egy-egy életszakasz lezárása - érettségi, diploma, doktorárus
- össze van kapcsolva a jóllakással, lakomával, kétezer évvel ezelőtt a
palesztinai ember is lakomával ünnepelte meg életének ritka pillanatait.
Mindezt jól meg kell gondolnunk, ha meg akarjuk érteni, mit jelentett ebben a
légkörben az evangéliumot rögzítő, de még az ószövetségben is benne élő Máté,
Márk és János számára, amikor Jézus feltámadása után, visszaemlékezve az
eseményekre felismerik, hogy a kenyérszaporítás, amelyet átéltek, az Istennel
eltöltött lakoma valamilyen megvalósulása volt. És utólag arra is rádöbbennek,
hogy a csodálatos kenyérszaporítás valamilyen mély kapcsolatban van az utolsó
vacsorával, és annak folytatásával: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre,
vagyis az éppen kialakulóban lévő istentiszteletükkel.
A kenyérszaporítás csodájának fontosságát az Újszövetségben kiemeli, hogy a
történetet minden evangélium rögzíti. A kenyérszaporítással kapcsolatban csak
János evangéliumában fordul elő az anakeisztai ige, amely a lakomához
letelepült vendégek testhelyzetére utal: feküdtek. Ez az ige kifejezetten lakomai
jelleget kölcsönöz az eseménynek. Csak János szövege beszél arról, hogy Krisztus
maga osztja ki az élelmet, vagyis az Út szoros kapcsolatban áll az általa adott
titokzatos táplálékkal. Jánosnál nem a megáldani - bérék -szót találjuk, mint a
többi elbeszélésben, hanem az eukharisztein szót használja. Ez a szó még
egyszer előfordul János evangéliumában, Lázár feltámasztásakor (Jn 11,41), ez
biztosan nem eukarisztikus jellegű csodajel. A következő vasárnapok
perikópáiban olvashatunk majd arról, hogy ezek a nem összeilleszkedő elemek
hogyan teljesednek ki kerek egésszé, s hogy miért tartjuk a János evangélium
hatodik fejezetét Jézus eukarisztikus megnyilvánulásának.
Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne
ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem add, hogy ne
bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindnek
Elhalkulnak és kisimulnak.
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk,
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind
halkabb legyek-
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen, s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
Színvallás
Mi emberek is
színt vallunk, miként Jézus a színeváltozáskor. Sőt azt mondhatjuk, hogy akkor
is színt vallunk, ha nem akarjuk. Előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy miként
gondolkodik, és milyen a világszemlélete, emberképe.
Főleg akkor, ha életünk legfontosabb
kérdéseivel szembesülünk. Miért élünk, honnan a világ, miért van rossz és
szenvedés, miért nem jobb a világ, hogyan javíthatnánk rajta és így tovább. De
a legegyértelműbben akkor vallunk színt, ha arra a kérdésre kell válaszolnunk,
kicsoda számunkra Jézus Krisztus. Mert ő az, aki a legegyértelműbben színt
vallott irántunk, emberek iránt.
Vállalta a vérontás és a kereszt piros színét, értünk, hogy meghívjon országába,
a feltámadott életre, amelyet a fehér jelképez. A sokféleképpen gondolkodó
ember között nem úgy látunk tisztán, ha azt kérdezzük, hogy mit tenne a szegényekkel,
mert nagyjából úgyis ugyanazt mondják. A fő kérdésnek így kellene elhangoznia:
kicsoda számára J. Kr. A válasz jellegéből adódik, hogy hiteles-e, vagy inkább
még ő maga tanuljon hiteles emberektől.
Godot-ra
várni, keresztény módon?
Samuel Beckett színdarabja: „Godot-ra várva” különös mű. Két
lerongyolódott, útszéli vándor beszélget benne az élet értelméről. Azt mondják:
az élet bohócjelenetek, szenvedések és unatkozások sorozata. Az értelmetlenség
közepette azonban minduntalan visszatér a gondolat, hogy Godot-ra várnak. Ki ez
a Godot? – Nevében benne a van a God – Isten szó, de alakja elmosódó. Jézus
életében a választott nép fiait hasonló érzés töltötte el. Értelmetlennek, céltalannak
érezték életüket. Elcsigázottak és kimerültek voltak, „mint a pásztor nélküli
juhok”. De vártak. Az Úr Jeremiás és más prófétákon keresztül megígérte, hogy
elküldi majd a Messiást, aki választott munkatársaival jó Pásztora lesz
népének, mivel Izrael pásztorai szétzüllesztették Isten népét.
Tudás vagy lélek alapú társadalom?
(Vianney Szent János)
Gyermekkora egy Lyon melletti kis
faluban, a francia forradalom korszakába esett. Ezért már korán megtapasztalta
a vallásüldözést. Gyermekkorában nem volt tehetséges, és amit tanult is, nagyon
hamar elfelejtette. Egy Párizsból elüldözött pap figyelt fel rá, aki maga mellé
vette és felkészítette a papságra. Közvetlenül a szentelés előtt azonban
besorozták a napóleoni hadseregbe. Végül másfél hónappal a waterlooi csata után
Grenoble-ban szentelték pappá. Ezután atyai jó barátja, Balley abbé káplánja
lett. Plébánosa váratlan halálát követően püspöke plébánoshelyettesi minőségben
Ars-ba küldte. Ez a település egy kicsi, elkereszténytelenedett falu volt, ahol
meglehetősen ellenségesen fogadták. Miután többször is hiába próbálkozott a
falu elhagyásával, megadóan belevetette magát a munkába. Hamarosan néhány
környékbeli család, akiket megragadott szava és példája, áttelepült Arsba, s
lassanként a falu is kezdett megváltozni. Ezzel kivívta a környékbeli papok
rosszallását, akik többször megkísérelték lejáratni. Hiába. Kedvelt gyóntató
lett. 1832-ben az országot kolerajárvány sújtotta, a falu azonban érintetlen
maradt. Neki tulajdonították a csodát. Ettől kezdve szentként tisztelték. XI.
Piusz pápa 1925-ben avatta szentté, és 1929-ben a plébánosok védőszentjévé
nyilvánította.
Ma divat lett "tudásalapú"
társadalomról beszélni. Magyarországon is "trend" lett a
diplomaszerzés. Elrettentő az állástalan értelmiségiek magas száma. Ugyanakkor
híjával vagyunk a tisztességes szakmunkásoknak. Sőt, már-már szégyenként éli
meg az értelmiségi család, ha gyermeke nem gimnazista, hanem szakmunkás tanuló
szeretne lenni. Pedig a tisztesség, a becsületesség, az intelligencia... nem
tudás, azaz diploma kérdése. (Nézzünk körül a világban!) Szükség van a tudásra,
ismeretre, de kizárólag erre alapozni, s ez alapján ítélni meg az embereket
végzetes hiba lenne. Szent János példája is erre figyelmeztet bennünket. Ő a
felvilágosodás korában élt, amikor csak a tudást tekintették egyedül
üdvözítőnek és üldözték a hitet. Isten rajta keresztül mutatta meg: a lelki értékek
az elsők, a tudás csak ezek után következhet.
Jézus "lélekalapú" társadalmat
akar építeni, ahol a tudás, a tudomány sem "lelketlen". Vianney Szent
János bebizonyította, szívvel és lélekkel gyakran többet lehet elérni, mint
kizárólag az értelemre hagyatkozva. Csak a tudása révén még senki sem vált szentté...
Az arsi plébános életpéldája a kevésbé
tehetségeseket kitartásra buzdítja, a "tudás" képességével
megáldottakat pedig alázatosságra inti...
Gondviselés és kenyérszaporítás
A kenyérszaporítás történetéből a mai
vasárnap a gondviselésre szeretném irányítani a figyelmet. Arra a figyelmességre,
melyet Jézus tanúsított az emberek iránt, akik három napja hallgatják tanítását
az étkezésről is megfeledkezve. Jézus csodás módon gondoskodik arról, hogy a
tömeg megkapja nélkülözhetetlen test táplálékát is. Jézus cselekedete Isten
egyetemes gondviselését tükrözi, amellyel minden emerről gondoskodik kivétel nélkül.
Ahogyan a Szentírás tanúskodik róla a Zsoltárok könyvében:
"Mindenek szeme bízón rád tekint és
te enni adsz nekik kellő időben.
Megnyitod kezedet és javaiddal eltöltesz minden élőt."
Vagy ahogyan Jézus mondta: "mennyei
Atyátok fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek
is." De Isten nem marad csak a szavaknál, hanem amit mond meg is teszi.
Hiszen gondoskodott a választott népről a pusztai vándorlás során, amikor
mannával táplálta őket. Vagy pedig a gondviselésnek egy másik tettét hallottuk
a mai olvasmányban, amikor éhínség idején táplálta az embereket.
Milyen szép szavak és milyen szép tettek
ezek a Szentírásból. Kár, hogy az emberek többsége - ha egyáltalán ismerik
ezeket a részeket - nem tartják többnek, mint szép irodalmi alkotást, vagy
pedig mint egy mesét. Nem pedig egy isteni garanciának arról, hogy ő gondoskodik
rólunk.
Mert sajnos kiveszett az Isteni gondviselésbe
vetett hit.
Az ember a tudományos, technikai vívmányok
eredményeképpen egy maga által alkotott tökéletesen mesterséges világban él.
Ebben a maszek világban a csillagok elhalványulnak a lámpák fényétől, a fák
kiszáradnak a nagyvárosi betontengerben, még az erdők is sokszor tele vannak az
ember keze nyomának alkotásával, mikor még ott is lépten-nyomon szeméttel
találkozunk. Ebben a maga által alkotott világban nem tud rácsodálkozni a természet
szépségére. Arra, hogy mindez nem lehet csak úgy magától, ezt valaki értelmes
rendezőnek alkotnia kellett és fenn kell tartani.
De milyen törékeny az a világ, amivel az
ember körülveszi magát, és úgy gondolja, hogy tökéletes biztonságban van. Elég
csak egy földrengés, vagy elég egy árvíz, hogy ez a mesterséges világ kártyavárként
omoljon össze. Persze ilyenkor rögtön fölhozódik az a primitív kérdés: Isten
miért engedi meg, hogy ennyi ember elpusztuljon, hogy ilyen csapás érje őket?
Erre röviden csak annyit válaszolnák a teljesség igénye nélkül, hogy Isten
megengedheti a fizikai rosszat az erkölcsi jó érdekében. Mi lehet az erkölcsi
jó mondjuk egy árvízben? Az, hogy megmutassuk az egymás iránti
szolidaritásunkat, a szeretet nevében segítsünk egymáson.
De visszatérve a gondviselésre: nemcsak
teremtett világgal való kapcsolatunkból veszett ki a gondviselésbe vetett hit,
hanem emberi kapcsolatainkból is. Azáltal, hogy nem tudunk felelősséget
vállalni egymásért, nem tudunk igazán imádkozni egymásért. Elvékonyodottak,
felületesek az emberi kapcsolataink, melyekből messzemenő következtetéseket
vonunk le a másikról - többnyire negatív szempontból.
Meggyöngült az emberek gondviselésbe
vetett hite, sőt egyenesen visszautasítással találkozik. Hiszen sokan azt mondják:
nekem Isten ne avatkozzon bele az életembe! Az ilyeneknek azt tudom mondani: garantálom,
hogy nem avatkozik bele, mert Isten gondviselését az ember szabad akaratának
maximális tiszteletben tartásával végzi, tehát szükséges egyfajta emberi közreműködés
ahhoz, hogy Isten gondoskodni tudjon rólunk. Mutatja ezt a kenyérszaporítás
története: Jézus nem a semmiből varázsol oda kenyeret és halat, hanem a már
emberek által meglévő öt kenyérből és két halból.
Higgyetek a gondviselésben! Higgyetek
abban, hogy az Isten mindig csak jót akar nektek. Még akkor is, ha olyasvalami
történik életetekben, amiről nem tehettek, és úgy ítélitek meg az első
pillanatban, hogy ez rossz, ez tragédia. De később az idő múlásával, nagyobb
rálátással megláthatjátok azt, hogy annak mi volt a helye életetekben, hogy
azzal Isten nektek jót tett.
Imádság:
Örvendező szívünk dala
magasra száll, Jakab, veled,
halászból téged Krisztusunk
ily szent orom csúcsára vitt.
Testvéreddel, mert hív a szó,
elhagytok mindent, kincset is;
az Úr igéjét, szent nevét,
buzgó küldöttként, hirdeted.
Erős jobbján, mint hű tanút
magával visz, s megláthatod
dicsőségét a hegytetőn,
s a kertben vére csöppjeit.
te készen állsz, bár jól tudod:
a kínoknak kért kelyhe vár,
az Úr első apostola,
ki érte szenvedsz kínhalált.
Jézus hűséges gyermeke,
örök fény magvetője vagy,
imádra hitben ékesen
s gazdag reményben ég szívünk.
Kérd Krisztustól szorgalmasan:
parancsa útját járjuk itt,
s dicsőségének himnuszát
örökre énekeljük ott. Ámen.
El Caminó
A Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago)
után El Camino-nak is nevezik,
középkori zarándokút, mely Spanyolország Galícia tartományának
fővárosába, Santiago de
Compostelába vezet. Az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab
apostol földi maradványai. Compostellába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni,
viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűskagyló, melyet az
út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk, melyet hagyományosan a zarándokok
gyalog, lóháton vagy biciklivel szoktak megtenni.
Hirdetéseink, ünnepeink
hétfő: LOYOLAI
SZENT IGNÁC
kedd: LIGUORI
SZENT ALFONZ
péntek:
VIANNEY SZENT JÁNOS
vasárnap:
URUNK SZÍNEVÁLTO-ZÁSA (ünnep)
·A hétvégén minden szentmise után Szent
Anna ünnepe kapcsán megáldjuk a gyermekeket
Már előre hirdetjük augusztus 26-án
szombaton lesz a győri ultreya, a cursilliót végzettek nagy találkozója,
összejövetele itt a templomban.
neten: szentlelek.extra.hu
gyertya.fw.hu
postaláda:
kalmankamo@axelero.hu