Életet a léleknek!

2007. október 21. A Szentlélek templom lapja        Évközi 29. Vasárnapja

 

Kezdőlap                           Iskolás és Óvodás hitoktatás a Szentlélek templomban

Olvasmány:Kiv 17,8-13

 

Eljött ekkor Amalek, és harcra kelt Izrael ellen Rafidimban. Mózes ekkor azt mondta Józsuénak: ,,Válassz ki férfiakat, és vonulj hadba Amalek ellen! Én pedig holnap a domb tetejére állok, kezemben Isten botjával.'' Józsue úgy tett, ahogy Mózes mondta, és harcba bocsátkozott Amalekkel. Mózes, Áron és Húr pedig felmentek a domb tetejére. Valahányszor aztán Mózes felemelte kezét, győzedelmeskedett Izrael, ha azonban egy kissé leeresztette, Amalek kerekedett felül. Mózes keze azonban elfáradt. Fogtak tehát egy követ, és odatették alá. Ő ráült, Áron és Húr pedig kétfelől felemelve tartották a kezét. Történt aztán, hogy keze nem ernyedt el naplementéig, és Józsue megfutamította Amaleket és a népét kard élével.

 

Szentlecke: 2Tim 3,14 - 4,2

 

Te azonban tarts ki abban, amit tanultál, és amiről meggyőződtél! Hiszen tudod, kitől tanultad, és gyermekkorod óta ismered a szent Írásokat, amelyek a Krisztus Jézusban való hit révén üdvösségre szolgáló bölcsességet adhatnak neked. Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságban való oktatásra, hogy Isten embere tökéletes és minden jótettre kész legyen. Kérve kérlek Isten színe előtt, és Krisztus Jézus előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat, az ő eljövetele és országa által: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts minden türelemmel és tudománnyal.

 

Evangélium: Lk 18,1-8

 

Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: ,,Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte: ,,Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!'' Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: ,,Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.'''' Azután így szólt az Úr: ,,Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?''

 

Szüntelenül kell imádkozni.

 

A mostani történet nagyon emberi, nagyon kézzelfogható történettel modellezi a kitartó ima szükségességét. A pogány környezetben úgy gondolták, az istenek szándékát lehet megváltoztatni azzal, ha áldozattal „lefizetik” őket, vagy imádsággal „kiengesztelik” őket. Valójában az ószövetségi iratokban is megtalálhat ez a szempont annak ellenére, hogy a bibliai szerző minden esetben tudja, Isten szándékát nem lehet megváltoztatni.

Akkor miért imádkoztak az Ószövetségben. Az ima minden esetben az Isten iránti bizalom megnyilvánulása volt. A zsoltárokban számos esetben meglepő őszinteséggel tárja fel a zsoltáros az érzéseit. Néha szinte vitatkozik az Istennel. A keresztények számára alig elképzelhető módon fejezi ki magát. Mindez annak a jele, hogy valóságos személyes kapcsolatot akart kiépíteni az Istennel.

Az ószövetségben jórészt ismeretlen az egyéni célokért mondott ima. Csak azért imádkoznak, ami az egész nép számára fontos. Ha mégis imádkoznak egyéni célokért teszik ezt azért, mert úgy gondolják sorsuk a nemzetükkel van összekötve. A próféták feladata a közbenjárni a népért Istennél. Léteznek ugyan liturgikus imák is, amelyek istentisztelet keretében hangzanak el, ezek a kultikus események kísérői. A babiloni fogság után a zsinagóga imát az ajkak áldozatának fogták fel.

Jézus egyrészt megőrzi az ószövetségi ima hagyományokat, másrészt megváltoztatja azokat. Imádkozza a zsoltárokat, mint minden más zsidó ember. De ugyanakkor saját imát is tanít követőinek. A Miatyánk olyan ima, amely leginkább leírja Jézus gondolkodását. Ennek lényege, hogy senki más nem érezte ennyire közel magához az Istent, mint ő. Az Atya Fiú kapcsolattal modellezhető közelség egyben tanítványai számára is követendő példa.

A keresztény imák, Pál leveleiben talán a Szeretet himnuszban (1Kor 13.f.), illetve az Filippi levél Krisztus himnuszában érik el tetőpontjukat (Fil. 2,5-11). Az ókeresztény egyházi írók mindig teológiájuk csúcsának tartották, ha egy himnuszban össze tudták foglalni teológiájukat. Ez a teológia énekelt formában beépült az egyház életébe, része lett liturgiájának, meghatározta életérzését.

Ady Endre felpanaszolja „Megszakadt szép imádkozásunk, pedig valahogyan van Isten.” Ez a mondat fémjelzi a nyugati ember gondolkodását. Nagyon sok ember egy idő után leszokik az imádságról. Racionalitása nem tűri többé az imát. Ha Isten úgy is mindent tud, és nem befolyásolható, akkor minden imádkozzunk? – gondolják sokan.

Az imára nem az Istennek, hanem az embernek van szüksége. Az ima műfaja semmivel sem pótolható. Azt is csak az imádkozók tudják, hogy miközben imádkoznak, átalakul gondolkodásuk.


 

 


Missziós világnap – október 21.

Az emberiség több mint egyhatoda katolikus


Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! – mondta Jézus tanítványainak. Ezt a felhívást követi a világ számos országában tevékenykedő kétmillió misszionárius, akiknek célja Krisztus tanításának továbbadása az egész földkerekségen. A világ népességének több mint egyhatoda, 1 milliárd 115 millió katolikus. Az Egyház 1926 óta minden év október harmadik vasárnapján megtartja a világmisszió napját. Október 21-én a magyar templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak, és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják.

Hazánk és általában Európa nem tartozik a hagyományos missziós területek közé, de az utóbbi években érdekes folyamatnak vagyunk részesei. Míg a XX. század első felében számos európai, köztük magyar misszionárius teljesített szolgálatot távoli országokban, manapság egyre több más kontinensről származó (indiai, indonéz, Fülöp-szigeteki, latin-amerikai, és afrikai) pap és szerzetes érkezik a hivatásgondokkal küszködő európai országokba, így Magyarországra is, a hitélet erősítése céljából. A rendszerváltozás óta a hazai egyház missziós tevékenysége is fokozatosan erősödik. Magyar misszionáriusok – köztük egy püspök is – működnek a harmadik világ országaiban, és hazánkba is érkeztek missziós papok, szerzetes testvérek és nővérek más európai országokból és a többi földrészről.
Ötvenhárom millió forint a missziók javára

A missziós vasárnapi gyűjtés eredménye évről évre emelkedik. Tavaly országosan 53 millió forint gyűlt össze, 5 millióval több, mint 2005-ben. Ez is jelzi, hogy a hívekben erősödik a missziós küldetés iránti felelősség. A világmisszió legfőbb szerve a Népek Evangelizációja Kongregáció; egy-egy ország missziós tevékenységét a Pápai Missziós Művek nemzeti tagozata hangolja össze. E szervezet magyarországi vezetője Madassery Sebestyén verbita atya.

A világmissziónak minden évben számos vértanúja van. 2006-ban 17 pap, 1 szerzetes testvér, 3 szerzetesnő és három világi misszionárius lett erőszakos cselekmény áldozata a harmadik világ országaiban. A katolikus missziók védőszentjei Lisieux-i Szent Teréz és Xavéri Szent Ferenc.
Világstatisztika
Az Egyház legújabb statisztikai adatai a 2005. december 31-i állapotot rögzítik. Ekkor a Föld lakossága 6 milliárd 463 millió volt, a növekedés egy év alatt 75 millió. A változás az egyes kontinenseken a következőképpen alakult: Afrika +22 millió, Amerika +8 millió, Ázsia +46 millió, Európa -2 millió, Óceánia +0,5 millió. Csak Európában fogyott a népesség.

A katolikusok száma 2005 végén meghaladta az 1 milliárd 115 milliót, ez 16 millió 600 ezerrel több mint egy évvel korábban. A katolikusok száma minden kontinensen növekedett. A változás: Afrika +4,7 millió Amerika +6,8 millió, Ázsia +3 millió, Európa +1,9 millió, Óceánia +130 ezer. Az európai adat különösen figyelemre méltó, itt ugyanis több év óta most először tapasztalható növekedés.
A világ összlakosságának 17,25 százaléka katolikus. Ez az adat 0,06%-kal magasabb az egy évvel korábbinál, vagyis világviszonylatban gyorsabban nőtt a katolikusok száma, mint az összlakosságé. A vatikáni Népek Evangelizációja Kongregáció adatai szerint a hagyományos értelemben vett missziós országokban 85 ezer világi és szerzetes pap, 28 ezer szerzetes testvér, 450 ezer szerzetesnő valamint 1 millió 650 ezer civil hitoktató tevékenykedik.

 

 

Kapisztrán Szent János
Ünnepe: október 23

 

A közép-olaszországi Capistrano község szülötte (1386), ügyvéd és Perugia kormányzója, 30 éves korában megözvegyülve belép a ferences rendbe. Sziénai Sz Bernardinnak (ki a ,,Jézus'' név tiszteletének apostola) élethosszig jó barátja. Kapisztrán is lelkes terjesztője a Sz Név tiszteletének. (Talán ő tanítja meg népünket a szép, csak magyar köszöntésre: Dicsértessék a Jézus Krisztus! [Laudetur Jesus Christus].) Utóbb pápai követ Európa-szerte, így először a huszita mozgalom visszatérítése során kerül kapcsolatba Magyarországgal. Őt bízza meg a pápa a török világhódító áradat ellen való keresztes védelmi hadjárat meghirdetésével (1453-tól). Ebben igazi támogatást csak a magyar néptől és a szentéletű Hunyadi János törökverő hőstől kapott. A két Jánost lelkes barátság köti össze, hadi téren Hunyadi műve, lelkileg Kapisztráné a nagy nándorfehérvári (ma belgrádi) diadal (1456. július 21--22.).Emléke a déli harangszó, Angelusz (Úrangyala) és
Urunk Színeváltozása ünnepe is (lásd augusztus 6.). II. Mohamed Európa elleni nagy támadása összeomlott, Magyarországról is jó 70 évig távolmaradt még a török. Mindkét hőst a harcterek járványa vitte halálba még azon évben. Kapisztrán Sz János 1456. október 23-án halt meg. Sírja az akkor magyar szerémi Újlakon (Ilok) volt. A magyar honvédségnek hivatalosan is védőszentje 1945-ig.

 

 

 

Boldog Mór
Ünnepe: október 25

Mór bencés szerzetes, majd pécsi püspök. Egészen Istennek adott életét ismerte fel szent Imre a legenda szerint. Én is szeretném egészen Istennek adni életemet. Segít ebben Istennek a Lelke, mely bennem él.

Ő az első magyar származású bencés a legelső, pannonhalmi monostorban, egyben az első magyar író, aki (latinul) megírja Szent István, Szent Imre, valamint Szent Benedek és Szent András bencés remeték életrajzát. A mű átdolgozva maradt ránk. A gyermek Szent Imre megérzi a szerzetes életszentségét, külön tisztelő csókokkal üdvözli; talán ez kelti föl rá a király figyelmét. Pécsi püspök lesz (1036?). Meghal 1070 tájt. Az egyházmegyében ,,Szent Mór'', másutt ,,Boldog''. Tisztelését 1848-ban hagyta jóvá a Szentszék.

 

 

 

Nemzeti ünnep előtt

 

Túrázásaink során, egyik szomszédos ország kis településében lévő templom
falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás,
fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan
jöttünk?
Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:
És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:

Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van, (itt hozzátette: "mert akkor még az övék volt" )
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára (itt: "innen nem kellene tovább mondanom, mert olyan szomorú")
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn.
Vagy ha éppen a véletlen
Föl találja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál-dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt

Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?
(Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet )

Majd folytatta:

„Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?"

Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott.

Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!

Én pedig leültem a Székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotoros imidzsébe.

És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és jobboldali politikusnak nevező gátlástalan gazemberek, akik fröcsögő nyállal próbálják fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak, nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt okoznak ennek az országnak mint eddig bárki, csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves görbe hátú öregasszony, ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen embereknek, talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor ott én. Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban?

Ezek után még kell bármit is mondani?.

Hirdetéseink, ünnepeink

 

23. kedd: KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS Szent Szeverin

24. szerda Claret Szent Antal Mária, Szent Gilbert

25. csütörtök: Pannonhalmi SZENT MÓR

 Most vasárnap van missziós vasárnap, imádkozzunk a missziós tevékenységért, hithirdetők munkájáért és gondoljunk saját miszsziós feladatainkra. A persely adományokat missziók céljaira ajánljuk fel.

Elindult a hitoktatás a plébánián és a lakótelepi iskolákban. A jelentkezőket még várjuk (a felnőtt és ifjúsági csoportba is) és kérjük csatlakozzanak a nekik megfelelő csoportba.

Októberben, Rózsa-füzér Királynőjének hónapjában, hétköznap este közös szentolvasó imádság van. A rózsafüzér 1/2 6-kor kezdődik csütörtököt kivéve, amikor a szentmisét követő szentségimádás keretében imádkozunk. Várjuk és szívesen vesszük a jelentkezőket a szent-olvasó előimádkozására.

Őszi időszakban szervezünk felnőtt cursillókat melyre várjuk a jelentkezőket:

nők részére november 8-11

férfiaknak nov. 29-dec. 2

 

A hitoktatás rendje a Szentlélek templomban

 

 

Korosztály

Időpont

Hitoktató

Óvodás hittan

Csütörtök 1700-1745

Orosné Seper Ildikó

1-2 osztály

Csütörtök 1615-1700

Nagyné Szammer Éva

elsőáldozók

Szerda 1615-1700

Nagyné Szammer Éva

4. osztály

Csütörtök 1615-1700

Orosné Seper Ildikó

5. osztály

Szerda 1615-1700

Surányi Zoltánné

6. osztály

Szerda 1700-1745

Surányi Zoltánné

7. osztály

Szerda 1700-1745

Marek László

Bérmálkozók

Csütörtök 1700-1745

Benkovich Ferenc plébános

Felnőttek

Péntek 1900-1945

Benkovich Ferenc plébános

Ifjúsági

Szombat 1900-1945

Benkovich Ferenc plébános

 

 

Arany János Közoktatási központ

 

1-2 osztály

Kedd 1615-1700

Kiss Jánosné

elsőáldozók

Csütörtök 1615-1700

Kiss Jánosné

 

 

Jókai Mór Általános Iskola

 

1. osztály

Csütörtök 1150-1235

Surányi Zoltánné

2. osztály

Csütörtök 1615-1700

Surányi Zoltánné

elsőáldozók

Csütörtök 1310-1455

Surányi Zoltánné

 

 

Kovács Margit Közoktatási központ

 

1. osztály

Kedd 1300-1345

Váginé Kónya Szilvia

2. osztály

Kedd 1345-1430

Váginé Kónya Szilvia

3. osztály

Kedd 1430-1515

Váginé Kónya Szilvia

 

 

Ovis Hittan

 

Szeretettel hívjuk a gyerekeket (4 éves kortól) a szüleikkel együtt a Szentlélek Plébánia hittantermébe, ahol játékkal, dallal, imával, barkácsolással, dramatizálással szeretnénk megismertetni Jézust és az Ő tanítását - egyben felajánljuk segítségünket a szülőknek gyermekeik hitre nevelésében.

 

A foglalkozás helye: Szentlélek Plébánia alagsori hittanterme

Ideje: csütörtökönként 17.00 - 17.45-ig

 

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

 

vissza az elejére

Kezdőlap|  Őrzőangyalkámhoz

Életet a léleknek!