Olvasmány: ApCsel 5,12-16
Az apostolok keze sok jelet és csodát művelt a nép
között. Mindnyájan egy emberként voltak a Salamon-csarnokban. Mások közül senki
sem mert közéjük elegyedni, de a nép magasztalta őket.
A hívők - férfiak és nők - egyre nagyobb számban
csatlakoztak az Úrhoz. Még a betegeket is kivitték az utcára, hordágyra
fektették őket, hogy ha Péter arra megy, legalább az árnyéka érje
egyiket-másikat. Sőt még a Jeruzsálemhez közel eső városok népe is odajött,
hozták a betegeket, a tisztátalan szellemektől gyötörteket, s ezek mind
meggyógyultak.
Szentlecke: Jel 1,9-11a.12-13.17-19
Én, János, a királyságban és a türelmes várásban
testvéretek Jézusban, és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevű szigeten
voltam, az Isten szava miatt, és Jézus tanúságtétele miatt. Az Úr napján
elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, megszólalt egy hang:
„Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak: Erre
megfordultam, hogy megnézzem, mely hang szól hozzám. Amint odafordultam, hét arany
gyertyatartót láttam, a gyertyatartók közt pedig az Emberfiához hasonlót.
Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. Amikor megpillantottam, mint
egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne
félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s íme, mégis élek,
örökké. Nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai. Írd le hát, amit
láttál, a jelent és ami ezután történik.
Evangélium: Jn 20,19-31
Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus
a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben
bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség
nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm
töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem
küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt,
s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az
bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” A tizenkettő közül az
egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik
Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem
látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és
oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a
tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó
zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!”
Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a
kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott:
„Én Uram, és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál.
Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Jézus még sok más csodajelet is
mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben.
Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s
hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.