Életet a léleknek!

 

2007. május 6.    A Szentlélek templom lapja Húsvét 5. vasárnapja

 Kezdőlap|




Olvasmány: ApCsel 14,21-27

Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve és imádkozva presbitereket rendeltek számukra, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián, és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak.

 

Szentlecke: Jel 21,1-5a

Ekkor új eget és új földet láttam [Iz 65,17], mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet [Iz 52,1] Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt [Iz 61,10]. Halottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: ,,Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. Maga a velük levő Isten lesz az ő Istenük [Ez 37,26-27]. Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet [Iz 25,8], és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás [Iz 35,10], és fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.'' A trónon ülő így szólt: ,,Íme, megújítok mindent!'' [Iz 6,1; 43,19G] És azt mondta nekem: ,,Írd: Ezek az igék hitelesek és igazak.''

 

Evangélium: Jn 13,31-35

Miután kiment, Jézus így szólt: ,,Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.''

 

Néhány szó az evangéliumhoz

 

Úgy tűnik a világon a legegyszerűbb dolog szeretni. Sokan úgy gondolják, a szeretet működik magától is. Mások azt tartják furcsának, hogy minek kell a szeretetre parancsot adni? Talán akad olyan is, aki azt gondolja a szeretetet nem lehet megparancsolni? Mások végül úgy vélik a szeretetet nagyon érzelmi dolog, erre nem lehet egy vallást alapozni.

Miről beszél Jézus, semmi másról mint arról, amit tett.

Az Ószövetségben és az Újszövetségben központi fogalmat emleget, mert sok más kapcsolódó fogalommal mint a hűség, kegyelem, irgalom, megbocsátás a két szövetség szövegeinek központi problémájához tartozik. Istenek Izrael iránti szeretete illetve a nép Isten iránti szeretetének változásainak történetei alkotják az Ószövetségi Szentírást. Sőt Isten és ember kapcsolatát az ószövetség a menyasszony és a vőlegény egymás iránti vonzalmával írja le. Persze amikor az a kapcsolat emberi személyek közötti kapcsolatot jellemez, akkor nem mindig kap bibliai értelmet.

Az újszövetség görög nyelvében az Istennel kapcsolatban nem fordul elő a görög „erósz” szó, mert az testi vonzalmat jelent csupán. A klasszikus görögben pedig azt a spontán érzést, testi lelki vonzalmat, amelyet az egymásnak szimpatikus emberek kiváltanak egymásban. Nem azért nem használja az újszövetség ezt a szót, mert ez bűn, hanem azért, mert az Isten szeretete ennél több.

Nem használ egy másik szót sem az újszövetség az Istennel kapcsolatban ez pedig a „filia” az emberbaráti szeretet kifejezése, mely eredetileg a családtagok, elsősorban a szülőknek gyermekeik iránti vonzalmát, és annak viszonzását képező szeretetet jelentette. Ez sem bűn és ez sem elitélendő, de az Isten szeretete ennél is több.

Isten és ember közötti szeretetet kapcsolatra a leggyakrabban használt ige a görög „agape”, amely Istennek emberek iránti szeretetére vonatkozik, amelynek jellemzője hogy Jézus szeretetből meghalt értünk, akkor amikor még bűnösök voltunk, pedig az igaz emberért is alig hal meg valaki. Az újszövetségi szentírás azt hirdeti, hogy az Isten a világ iránti szeretetéből küldte Fiát a világba. Ez a kezdeményező szeretet, amely már akkor megvan, amikor az ember még bűnben van, és ennek a szeretetnek a jellemzője az önfeláldozás.

Ez a szeretet lesz a keresztény ember életformája. Jézus tanítványait erről a szeretetről lehet megismerni. A Szent Lélek hatásának elsőrendű gyümölcse ez a szeretet. S hogy a szeretet kegyelmi ajándéka hogyan is néz ki, azt mindenki olvashatja az 1Kor 13. fejezetében, amelyből csak egy kicsit idézek: „A szeretet türelme, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragja nem gerjed, a sértést föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel.”

János apostol Isten legjellemzőbb tulajdonságának nevezi ezt a szeretetet. Ezt lehet Istentől tanulni.

Ezek után megkérdezhetjük, milyen szeretetet is tanultunk és milyet tanítunk? Vajon csak az „éroszt”, vagy a „filiát” ismerjük?  Nem de az gyötör bennünket, hogy a szeretetünk telve van féltékenységgel, kapzsisággal gőggel, tapintatlansággal, önzéssel, haraggal, sértődéssel, alkalmasint gonoszsággal és igazságtalansággal? Végül is rá kell jönnünk nem is olyan könnyű szeretni. Sőt nem is olyan lényegtelen milyen szeretetet tanultunk és milyet tanítunk. A szeretet kultúrája nem pusztán érzelmi kultúra. A szeretet kultúrája a bűn és a gyűlölet, az indulatok és az előítéletek kultúráját válthatná fel, ha többet olvasnánk a Korintusi levél himnuszát és töprengenénk el Isten szeretetéről. Ha pedig saját szeretetünket is képesek leszünk felülvizsgálni az már kész főnyeremény lesz.

Forrás: Dr. Benyik György

 

vissza az elejére

 

 Kezdőlap|  Őrzőangyalkámhoz

Életet a léleknek!