Olvasmány: ApCsel
2,14.22-28
Szentlecke: 1Pét 1,17-21
És ha Atyának
hívjátok azt, aki személyválogatás nélkül ítél kinek-kinek cselekedete szerint,
járjatok félelemmel zarándokságotok idején, tudva, hogy nem romlandó ezüstön
vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú
életmódotokból [Iz 52,3], hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak,
Krisztusnak drága vérén, akit az Atya ugyan a világ alkotása előtt szemelt ki,
de az utolsó időben jelentett ki tiértetek. Általa hisztek Istenben, aki őt feltámasztotta
halottaiból, és dicsőséget adott neki, hogy Istenben legyen a hitetek és
reményetek.
Aznap ketten
közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra
volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és
tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a
szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: ,,Miről
beszélgettek egymással útközben?'' Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek
Kleofás volt a neve, azt felelte: ,,Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben,
aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?'' Ő megkérdezte tőlük:
,,Micsoda?'' Azt felelték: ,,A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban
hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink
azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük,
hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek
történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik
hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a
hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink
közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de
őt magát nem látták.'' Erre ő azt mondta nekik: ,,Ó, ti oktalanok és késedelmes
szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket
kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?'' És kezdve
Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban
róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább
akarna menni. De marasztalták: ,,Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben
van már a nap!'' Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük,
fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a
szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz:
,,Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta
előttünk az Írásokat?'' Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek
Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok
elmondták: ,,Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!'' Erre ők is
elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a
kenyértöréskor..