Életet a léleknek!

 

2009. április 5.        A Szentlélek templom lapja Virágvasárnap

 

Tartalom

Vasárnapi Szentírási szakaszok
 

 Kezdőlap|

PASSIO
Szent Márk evangélista szerint

EVANGÉLISTA: A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedés szent Márk evangélista szerint: Két nappal húsvét és a kovásztalan kenyér ünnepe előtt a főpapok és írástudók arra törekedtek, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy aztán megöljék. Egy dologban megállapodtak:

TÖMEG: "Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt!"

EVANGÉLISTA: Amikor Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi s igen drága nárdus olajat hozott. Feltörte az alabástromot és (Jézus) fejére öntötte. Némelyek bosszankodtak magukban:

TÖMEG: "Miért kell a kenetet így pazarolni? Hisz több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni és szétosztani a szegények közt."

EVANGÉLISTA: És szemrehányást tettek az asszonynak. Jézus azonban ezt mondta:

JÉZUS: "Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem! Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek. Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre. Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek."

EVANGÉLISTA: Iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül elment a főpaphoz, hogy elárulja. Amikor ezek tudomást szereztek róla, megörültek és pénzt ígértek neki. Ezért kereste a kedvező alkalmat, hogy a kezükre adhassa. A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték:

TÖMEG: "Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?"

EVANGNÉLISTA: Erre elküldte két tanítványát:

JÉZUS: "Menjetek a városba! - mondta. - Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom?

Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el."

EVANGÉLISTA: A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt:

JÉZUS: "Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem."

EVANGÉLISTA: Elszomorodtak és sorra kérdezték:

TANÍTVÁNYOK: "Csak nem én?"

EVANGÉLISTA: Így válaszolt:

JÉZUS: "Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik."

EVANGÉLISTA: Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik:

JÉZUS: "Vegyétek, ez az én testem."

EVANGÉLISTA: Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle.

Ő pedig így szólt:

JÉZUS: "Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik. Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában."

EVANGÉLISTA: Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák-hegyére.

Ott Jézus megmondta:

JÉZUS: "Mindnyájan megbotránkoztok, ahogy meg van írva: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába."

EVANGÉLISTA: Péter erősködött:

PÉTER: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én akkor sem."

EVANGÉLISTA: Jézus csak ennyit mondott:

JÉZUS: "Bizony mondom neked, hogy még ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor megtagadsz."

EVANGÉLISTA: Erre még jobban fogadkozott:

PÉTER: "Ha meg kell is veled halnom, nem tagadlak meg!"

EVANGÉLISTA: Ugyanígy fogadkoztak a többiek is. Odaértek a Getszemáni nevű majorba. Itt így szólt (Jézus) tanítványaihoz:

JÉZUS: "Üljetek itt le, amíg imádkozom."

EVANGÉLISTA: Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. Majd így szólt hozzájuk:

JÉZUS: "Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!"

EVANGÉLISTA: Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra.

JÉZUS: "Abba, Atyám! - fohászkodott -, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!"

EVANGÉLISTA: Visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert:

JÉZUS: "Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge."

EVANGÉLISTA: Megint elvonult és előbbi szavait ismételve imádkozott. Visszatérve újra alva találta őket, mivel szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek. Harmadszor is visszament hozzájuk, s azt mondta nekik:

JÉZUS: "Még mindig alusztok és pihentek? Elég volt. Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik hozzám az áruló!"

EVANGÉLISTA: Míg beszélt, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele karddal és doronggal felfegyverezve egy csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek ki. Az áruló így adott jelt:

JÚDÁS: "Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el és vezessétek el biztos őrizet alatt!"

EVANGÉLISTA: Odaérve rögtön Jézushoz lépett:

JÚDÁS: "Mester!" -

EVANGÉLISTA: szólt és megcsókolta. Erre rátették kezüket és elfogták. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét.

EVANGÉLISTA: Jézus így szólt hozzájuk:

JÉZUS: "Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót. Naponta ott voltam köztetek a templomban s tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásnak be kell teljesednie."

EVANGÉLISTA: Erre mindenki magára hagyta és elmenekült. Egy ifjú mégis követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet és meztelenül elfutott. Jézust a főpaphoz kísérték. Itt gyűltek össze a főpapok, vének és írástudók. Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Ekkor néhányan felálltak, s ezt a hamis tanúságot tették ellene

TÖMEG: "Hallottuk, amikor kijelentette: Lebontom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása."

EVANGÉLISTA: De vallomásuk így sem vágott egybe. Erre középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz:

FŐPAP: "Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened?"

EVANGÉLISTA: De ő hallgatott és nem felelt semmit. A főpap újra kérdezte, és ezt mondta:

FŐPAP: "Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?"

EVANGÉLISTA: Jézus így válaszolt:

JÉZUS: "Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin."

EVANGÉLISTA: A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott:

FŐPAP: "Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek?"

EVANGÉLISTA: Mind méltónak ítélték a halálra. Ekkor némelyek kezdték leköpdösni, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették:

TÖMEG: "Találd el, ki az!"

EVANGÉLISTA: Még az őrség tagjai is arcul verték. Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette és megszólította:

SZOLGÁLÓ: "Te is a názáreti Jézussal voltál."

EVANGÉLISTA: De ő tagadta:

PÉTER: "Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz."

EVANGÉLISTA: Ezzel kiment az előcsarnokba, s akkor megszólalt a kakas. A szolgáló észrevette, s újra mondta az ott állóknak:

SZOLGÁLÓ: "Ez is közülük való."

EVANGÉLISTA: Ő megint tagadta. Nemsokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították:

TÖMEG: "Valóban közéjük tartozol, hiszen galileai vagy."

EVANGÉLISTA: Erre átkozódni és esküdözni kezdett:

PÉTER: "Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!"

EVANGÉLISTA: A kakas másodszor is megszólalt. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai:

JÉZUS: "Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg."

EVANGÉLISTA: És könnyekre fakadt. Reggel a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt meghozták a határozatot. Jézust pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak.

EVANGÉLISTA: Pilátus megkérdezte:

PILÁTUS "Te vagy-e a zsidók királya?"

JÉZUS: "Magad mondod" -

EVANGÉLISTA: válaszolta. A főpapok sok vádat hoztak fel ellene. Pilátus újra megkérdezte:

PILÁTUS: "Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!"

EVANGÉLISTA: Jézus azonban nem válaszolt semmit. Ez meglepte Pilátust. Az ünnep alkalmával szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit kértek tőle. Volt a börtönben egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. Amikor a tömeg felvonult, kérte a szokásos kegyet. Pilátus megkérdezte:

PILÁTUS: "Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?"

EVANGÉLISTA: Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére. Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje. Pilátus ismét megkérdezte:

PILÁTUS: "Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok?"

EVANGÉLISTA: Azok újra ezt kiáltozták:

TÖMEG: "Keresztre vele!"

EVANGÉLISTA: Pilátus folytatta:

PILÁTUS: "Mi rosszat tett?"

EVANGÉLISTA: Azok annál hangosabban kiáltották:

TÖMEG: "Keresztre vele!"

EVANGÉLISTA: Erre Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre. A katonák bekísérték a palota belsejébe, a pretoriumba, és egybehívták az egész helyőrséget. Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték:

TÖMEG: "Üdvözlégy, zsidók királya!"

EVANGÉLISTA: A fejét náddal verték, leköpdösték és gúnyból térdet hajtva hódoltak előtte. Azután, hogy így kigúnyolták, levették róla a bíbort és a saját ruháját adták rá. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék. Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki egy Golgota nevű helyre, ami a Koponya hegyet jelenti. Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el. Keresztre feszítették, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: A zsidók királya. Vele együtt két gonosztevőt is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől. Így beteljesedett az Írás: "A gonoszok közé sorolták."

EVANGÉLISTA: Az arra menők káromolták, csóválták a fejüket s mondogatták:

TÖMEG: "Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!

EVANGÉLISTA: A főpapok és az írástudók szintén gúnyolódtak, egymás között ezt mondva:

TÖMEG: "Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!"

EVANGÉLISTA: Gyalázták azok is, akiket vele együtt fölfeszítettek. Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott:

JÉZUS: "Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?"

EVANGÉLISTA: Ez annyit jelent:

JÉZUS: "Istenem, Istenem, miért hagytál el?"

EVANGÉLISTA: Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték:

TÖMEG: "Lám, Illést hívja."

EVANGÉLISTA: Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki.

TÖMEG: "Hadd lássuk

EVANGÉLISTA: - mondta -

TÖMEG: , eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!"

EVANGÉLISTA: Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.

/itt letérdelünk/

EVANGÉLISTA: A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig. Amikor a százados, aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt." Asszonyok is álltak ott, és messziről nézték, mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalómé. Ezek már Galileában is vele tartottak és a szolgálatára voltak. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Amikor esteledett - előkészület napja, azaz szombat előtt való nap volt -, jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Magához hívatta a századost, s megkérdezte, valóban meghalt-e. Miután a századostól megbizonyosodott róla, Józsefnek ajándékozta a holttestet. Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, s a sír bejárata elé követ hengerített. Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig látták, hogy hová temette.


vissza az elejére


 

 Kezdőlap| Fórum| Őrzőangyalkámhoz

Életet a léleknek!