„Embertársainktól jön élet és halál.
Ha megnyertünk egy testvért,
megnyertük az Istent
Ha bűnre csábítunk valakit,
Krisztus ellen vétünk.”
(Remete Szent Antal)
„Vigasztaljátok tehát egymást ezzel a tanítással!”
Tartalom
Vasárnapi
Szentírási szakaszok
A Lateráni-bazilika
November
10, Mécs László halálának évfordulója
Óbecsei
István: Szeressétek az öregeket
Tours-i
Szent Márton
Ez
már haladás
A
hold
A
Szalézi Szent mondta...
Hirdetéseink,
Ünnepeink
A bölcsesség
ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és megtalálják,
akik keresik. Már előre
megmutatkozik
azoknak, akik vágyódnak rá. Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia,
mert ajtajánál ülve találja. Róla
elmélkedni
tökéletes okosság, és aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól. Hisz
maga megy, s megkeresi azokat, akik
méltók
rá, barátságosan megjelenik nekik az utakon, és minden szándékukban találkozik
velük.
Szentlecke: 1Tessz 4,13-18
Az
elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek,
hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek,
akiknek
nincsen reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor
Isten vele együtt feltámasztja azokat is,
akik
Jézusban hunytak el. Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek:
Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk,
nem
előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten
harsonájának zengésére az Úr maga száll le a
mennyből.
Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk.
A felhőkön velük együtt
elragadtatunk
a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk. Vigasztaljátok
tehát egymást ezzel a tanítással!
Evangélium: Mt 25,1-13
A mennyek
országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé
mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig
okos.
A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak
lámpásukkal együtt olajat is vittek
korsójukban.
A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor
kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény,
menjetek
ki elébe! - Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat.
A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis
olajat!
Lámpásunk kialvóban van. - Nem adunk - felelték az okosak -, mert akkor
nem lesz elég se nekünk, se nektek.
Menjetek
inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. Míg odavoltak vásárolni, megérkezett
a vőlegény, és akik készen
voltak,
bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett
a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram,
nyiss
ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket.
Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok
sem
a napot, sem az órát.
A Lateráni-bazilika
(másik neve: Szent János-bazilika) a pápa székesegyháza. Ezt a címet viseli:
„A földkerekség minden
egyházának
anyja és feje." A hozzáépült Lateráni palotában székeltek a pápák a 4.
századtól a 16. századig. A bazilikát
Konstantin
császár építette és I. Szilveszter pápa szentelte fel 324-ben. Az idők
folyamán a palota tűzvész, földrengés és
fosztogatás
áldozata lett. Ezért XIII. Benedek pápa 1726-ban újra felszentelte és a
november 9-ére tette a szentelés
évfordulójának
megünneplését. Az egyház iránti szeretet és a Péter egyházához való hűség
jeleként ezt a napot az egész
általános
egyház megünnepli.
Mécs László halálának évfordulója
Életéről
Guy Chastel a francia költők párizsi folyóiratának mellékletében 1936.
november 25-én ezt írta:
„Észak-Magyarországon
egy kis faluban (Hernádszentistván), mint pásztorfiúcska őrizte nyáját.
Ott szívta magába a természet
szeretetét,
amely verseinek mélyén honol. Apja tanító volt, és László is ezt a pályát
választotta. Tanulmányait a budapesti
egyetemen
végezte, és ekkor küldte első verseit néhány folyóiratba. Kitört a háború,
amely komollyá tette a fiatalokat, és
felforgatta
hazáját. A felfordulás közepette Mécs küldetése tudatára ébred, amely kitágítja
költészetét. A premontreiek
rendjébe
lép, pappá lesz, és jelenleg (1936) csehszlovák területen egy magyar nyelvű
községben, Királyhelmecen plébános.
Mint
lelkipásztor, folytatja juhainak őrzését. És hogy jelképességét fokozza,
felcseréli Martoncsik József családi nevét Mécs
Lászlóra.
Mécs, azaz mécses."
Egy
huszonöt éves, művelt pap számára, a szellemi magány falusi száműzetésnek
felel meg. Mécs ezt a magányt a világ
közepébe
helyezi. Szoros kapcsolatban van a mindennapi élettel, közvetlenül szemléli
a munkákat és a napokat, és a lelkek
munkálásában
kettős gazdagodást talál: a költő kincsei kitárulnak, és ugyanakkor a pap
szíve is meggazdagszik. E kettős
kivirágzást
nem lehet egymástól elválasztani. Ezek nála ikervirágként jelentkeznek.
Mécs lelkét könnyen elfogja a vágy, hogy
örömet
szerezzen, és ebben mindenkit részletesen részesítsen. Ha tehetné, az egész
világot maga köré vonná. Amikor ezt
mondja:
„Én tükre vagyok minden mosolyoknak" - ez nem irodalom, az ember érzi benne
az adományozás türelmetlenségét.
„Költészetének
kezdetén kevéssel is megelégszik: egy kis közönséges eset, a hordár gesztusa,
aki elviszi csomagját, a vasúti
kocsiban
vele utazó gyermek tekintete, az anya bizalma, aki útközben elmondja neki
fia hazatérését, és a költő a legegyszerűbb
realizmusból
elindulva hirtelen lendülettel az örök szimbólum felé emelkedik. Egy szív
dobog, és az egész nemzet szíve lüktet, a
legcsekélyebb
mindennapi esemény a szociális kérdést tolja előtérbe. Feltör egy érzelem,
és az emberiség kezd az ajkán
beszélni.
Az élet sodrásából folyó részlet eset hirtelen világszenzációvá válik!"
Első
kötete, a Hajnali harangszó, 1923-ban jelent meg. Majd sűrű egymásutánban
a többi: Rabszolgák énekelnek (1925),
Vigasztaló
(1927), Az ember és árnyéka (1930), Üveglegenda (1930), Bolond Istók bábszínháza
(1931), Legyen
világosság!
(1933), Válogatott versek (1934), Megdicsőülés (1935), Fehéren és kéken
(1937), Élőket nézek (1938),
Forgószínpad
(1940); 1941-ben jelenik meg összes verseinek vaskos kötete. Ezt követi
az Aranygyapjú (1971), Vissza a
csendbe
(1976), Üzenet (1982), Aranygyapjú (1987) bővített kiadás, Magyarok misekönyve
(1991), és az Anya kell (1993)
kötete.
Szavaló
körútjain magyarul hódította meg közönségét, szuggesztív külsejével és
sajátos szavalásmódjával. Így Erdélyt is, ahová
maga
Gr. Majláth Gusztáv Károly püspök is többször hívta. Számos versét idegen
nyelvre lefordították. Hazai irodalmi
társaságok
választott tagja, a régi Vigíliának kezdettől fogva főmunkatársa, később
főszerkesztője is volt. Itt jelent meg
1942-ben
bátor Hitler-ellenes verse, az Imádság a nagy lunátikusért.
Életében
a premontrei rend mélyen érző, imádságos, szépet szerető, titokban elmélyedő
lelkisége a gyakorlati szeretettől
átitatott
lelkipásztor igehirdető és karitatív érzékével párosult. Huszonöt éves
felvidéki plébánosságából a kis történetek tucatját
tudta
mesélni elbeszélő jókedvében, miután Pannonhalmára kerülve nekilátott önéletrajza
megírásához. A hívek, különösen a
szegények,
a kisemberek sokat beszélhetnének róla.
A rendszerváltás
után a Bakonyban bujkált. 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatták,
1956 szeptemberében rehabilitálták.
Utána
káplán lett az Árpád híd melletti óbudai templomban. 1961-től haláláig
csendes visszavonultságban élt Pannonhalmán.
Magába
fordulva, párbeszédben Istennel és a szenvedés csendjében élt. A kommunisták
uralma alatt verseit Amerikában adták
ki.
Megérte nyolcvanadik születésnapját és gyémántmiséjét. Emlékiratain dolgozott
és sokat imádkozott, három szentolvasót is
elmondott
naponta. 1978. október 30-án karja lebénult, ágynak esett. Tüdőgyulladást
kapott és 10 nap múlva csendesen
elhunyt.
Befejezetlen
önéletrajzában írja, hogy kezdő káplánként az egyik haldokló paraszt ezt
a tanácsot adta neki: „Legyen olyan
egyszerű,
mint az országút, hogy mindenkihez elmehessen. Legyen jó, mint a kenyér,
hogy mindenkit etethessen. Legyen vidám,
mint
a bor, hogy mindenkit megnevettessen!" Azt hiszem, hogy Mécs László ezt
szó szerint megvalósította...
Uram, ha egyszer összeesek holtan,
a számadáson ne sokat kérj tőlem
én csak tilinkó voltam.
Fáradt szívükre ráhajoltam,
szebb életről nekik daloltam:
egyszerű falusi pap voltam.
(Mécs László)
Szeressétek az öregeket
Nagyon
szépen kérlek titeket: szeressétek az öregeket!
A
reszkető kezű, hős apákat, a hajlott hátú jó anyákat,
A
ráncos és eres kezeket, az elszürkült, fáradt szemeket!
Simogassátok
meg a deres fejeket, csókoljátok meg a ráncos kezeket!
Öleljétek
meg az öregeket, adjatok nekik szeretetet!
Szenvedtek
ők már eleget, a vigasztalóik ti legyetek!
Ne
tegyétek őket szűk odúkba, ne rakjátok őket otthonokba!
Hallgassátok
meg a panaszukat, enyhítsétek meg bánatukat!
Legyen
hozzájuk szép szavatok, legyen számukra mosolyotok.
Ők
is sokat küzdöttek értetek, amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak
ők is eleget, hogy ti módosabbak legyetek.
Ők
is s elfogadtak titeket, mikor Isten közéjük ültetett.
Ha
majd az Örök Szeretet elhívja őket közületek,
Ti
foglaljátok el a helyüket, mert ti lesztek az öregek!
És
mindazt, mit nekik tettetek, azt adják nektek a gyerekek.
Azért
előre intelek titeket: Szeressétek az Öregeket!
Kívánok:
Békét,
csendet, mely elűz vihart,
Szent
erőt, mely próba közt kitart,
Érző
szívet, mely enyhít nyomort,
S
mély alázattal porig hajolt,
Örömöt,
mely napsugárként
Tud
gondfelhők között is szórni fényt,
Bátorságot,
mely meg nem remeg,
S
kész odaadni kincset, életet,
Szívet,
mely a bűnöst szereti,
Gyengeségét,
vétkét elfeledi,
És
hitet, mely mint a sasmadár
Fölfelé
tart és az égbe száll,
Melynek
nincs nehéz, nincs „nem lehet”…
Ezt
kívánom! S kell-e több neked?
Amikor
Gallia nagy szentje a napvilágot meglátta, csak három éve múlt annak, hogy
Nagy Konstantin római császár a
háromszáz
éven át bujkáló és üldözött kereszténységnek a 313. évi milánói rendeletével
megadta a teljes vallás szabadságot.
A
földalatti, katakomba egyház végre méltó helyére került. Minderről azonban
Márton még ezekben az években nem sokat
tudott.
Szülei pogányok voltak, édesapja a császári hadsereg tribunusa. A mai Szombathelyen,
Sabariában született, de nem
sokkal
később átköltöztek Páviába és ott pogány környezetben nőtt fel. Tizenkét
évesen szülei akarata ellenére katekumennek
jelentkezett,
elsajátította a keresztény vallás tanítását és 6 évvel később megkeresztelkedett.
Mint
veterán apa fiát, tizenöt éves korában besorozták a hadsereg lovas gárdájába,
testőrtiszt lett. Már ekkor kitűnt társai
közül,
mert egyszerű, tiszta és emberszerető volt. 334-ben Amiens város kapujánál
kemény tél idején egy didergő koldussal
találkozott.
Azonnal neki adta nagy katonai köpenyének felét. Éjszaka pedig ezt a fél
köpenyt Krisztus vállán látta. Utána
hamarosan
megkeresztelkedett, elhagyta a hadsereget és a poitiers-i püspökhöz, Szent
Hiláriushoz csatlakozott, aki nagy
hatással
volt reá. Innen hazalátogatott szüleihez és megtérítette édesanyját. Remetéskedni
kezdett Genova közelében. Ekkor
folytak
a katolikus és ariánista viták, s az ariánus püspökök őt is bántalmazták,
majd kiutasították. 375-ben megalapította
Tours
közelében Marmoutier kolostorát, ezzel elindítva a gall-frank szerzetesség
fejlődését.
Amikor
371-ben a tours-i püspök meghalt, a nép, a papság és a többi püspökök mind
őt választották meg főpász tornak. Ettől
a
perctől kezdve, mint jó pásztor vezette a nyáját. Látogatta őket, prédikált
és csodáival is megdicsőítette Istent közöttük. Úgy
élt,
mint a legszerényebbek egyike, miközben az ország gyógyításairól és az
elhunytak feltámasztásairól beszélt. Mindezek
mellett
azonban keményen harcolt az ősi szent hit tisztaságának megőrzéséért. Fáradhatatlanul
hirdette az igét a még pogány
lakta
területeken. Alázattal elviselte, amikor a kisebb klérus morgolódott ellene
szegénységéért és szigorú életmódjáért, nem
kérte
számon ezt tőlük. Egy alkalommal súlyosan megbetegedett, s már-már halálán
volt, amikor szeretett hívei körülvették
ágyát,
így sírtak, rimánkodtak: „Atyánk, ne hagyj minket!" Ekkor mondta híres
szavait: „Ha még szükségük van rám híveimnek,
nem
utasítom vissza a munkát!" (Non recuso laborem!) Ez volt Aron püspöknek
is a jelszava. Isten visszaadta egészségét, és
tovább
vezethette egyházmegyéjét. 397. november 8-án halt meg, és 11-én temették
el Toursban. A nyugati egyházban Márton
az
első nem vértanú szent. Több ezerre tehető a róla elnevezett hegyek, templomok,
várak, kolostorok, helységek száma. Sírja
a
középkorban zarándokhely volt.
Amikor
nagyanyám meglátogatta édesanyját, három napra volt szüksége. Egy nap oda
lovas szekérrel, egy napot töltött ott.
Beszélgettek
és meghallgatták a legújabb eseményeket. Dolgoztak egy kicsit a kertben
és a konyhában. Harmadik napon
indulás
haza.
Amikor
édesanyám ment látogatóba anyjához, két napra volt szüksége. Vonaton utazott.
Szerencsés esetben jó volt a
csatlakozás
és az első nap ott maradt nála. Megbeszélték a legújabb eseményeket, és
másnap irány haza.
Amikor
én látogatom meg anyámat, elég egy fél óra. Autóval megyek és csak tíz
percre állok meg, mert a gyerekek
nyugtalanok,
unják magukat és valamit még vásárolni szeretnének.
Ha
egy szép napon az én lányom jön el látogatóba, vajon mennyi időre lesz
szüksége?
Utazó: Milyen időnk lesz ma?
Juhász: Olyan, amilyet én szeretek.
Utazó: Honnan tudod, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretsz?
Juhász:
Miután rájöttem, uram, hogy nem lesz mindig olyan idő, amilyet szeretek,
megtanultam szeretni azt, amit kapok. Így
aztán
biztos vagyok benne, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretek.
A boldogságunk vagy a boldogtalanságunk attól függ, ahogyan az eseményeket fogadjuk, és nem az események természetétől.
Volt
egyszer egy leány, aki minden éjjel a holdat szemlélte. Mintha az ég szeme
lett volna. Ezüstös tekintetéből érezte, hogy egy
ismeretlen
fiú arca néz felé. Vagy talán csak egy álomkép volt? A leány várakozott
és sóhajtozott.
A föld
másik oldalán volt egy fiú, aki minden éjjel a holdat szemlélte. Az ég
sápadt képernyőjén mintha egy gyönyörű és csábító
leány
arcát látta volna. A fiú egy szegény vadász volt. Egy éjszakán megfeszítette
legjobb íján a húrt. Elhelyezte rajta a
legerősebb
íjvesszőt. Minden erejével megfeszítette és megcélozta a holdat. A vessző
kemény volt, mint az acél és gyors, mint a
villám.
Becsapódott a holdba és letört belőle egy darabot.
Az
egyik a leány ölébe hullott, a másik a fiú lábai elé. A hold kis darabját,
mint értékes drágakövet mindketten a nyakukba
akasztották.
Találkoznak-e valaha? Talán.
Mi emberek olyanok vagyunk, mint a két fiatal: rohanunk a világban és visszük magunkkal az álom felét.
Biztosan nem tudod kinél van az álmod másik fele. Így nem hibázol, ha mindenkivel szemben udvarias vagy
(Isten
akarata) • A rossz szokásokat le lehet győzni: erős akarat kell hozzá (MB
VII. 190).
Az
engedelmesség biztosít bennünket, hogy Isten akaratát tesszük (MB VII.
876).
A
bölcsesség az a művészet, amely segít kormányozni akaratunkat (MB IX. 933).
Isten
gazdagon megjutalmazza, ha áldozatot hozunk akaratának teljesítésében (MB
XI. 243).
A
fiatalok nevelésének alapja az akarat formálása (MB XV 78).
Amikor
valaki lemond akaratáról, sok jót el lehet róla mondani (MB XVI. 197).
·Soron
következő cursillo (háromnapos, bentlakásos keresztény tanfolyam, lelkigyakorlat),
melyre nagy szeretettel várunk
mindenkit:
nov. 21-24 férfi; Jelentkezéseket az előcsarnokban kihelyezett jelentkezési
lapokon lehet megtenni.
·A mostani hétvégén zajló női cursillo záróünnepsége vasárnap 14 óra 30-kor lesz a Győrújbaráti Lelkigyakorlatos házban.
·Szombat esténként a 6 órai szentmise után szeretettel várjuk a már bérmálkozott fiatalokat ifjúsági hittanra a plébánia emeletére
·Mai családi szentmisénket vasárnap délután 4 órakor tartjuk.
A 4-8
éves gyerekeket a plébánián gyerekfoglalkozásra várjuk, melynek témája
a szentmisén is elhangzó evangéliumi
részlet.
A foglalkozásról a gyerekek a felajánláskor a templomba jönnek, a mise
hátralevő részében együtt
imádkozunk,
énekelünk.
·Ünnepeink
Hétfő: Toursi Szent Márton püspök (Szombathelyi Egyházmegye védőszentje)
Kedd:
Szent Jozafát püspök és vértanú
neten: WWW.extra.hu/szentlelek
postaláda: kalmankamo@matavnet.hu